Pásztorételek főzőversenyével indult az idei Vigasságok

Számos érdekes programot kínált az egy héten át tartó Nánási Vigasságok programsorozat. A „Nánási Vigasságok” hagyományteremtő szándékkal először 2011-ben került megrendezésre. A szervezők akkor és az idei évben is olyan alkalmat kínáltak városunk és a térség lakóinak, amely nemcsak a szórakozásra, hanem a térség kulturális sokszínűségének megismerésére is lehetőséget ad.  A magyar népművészet és a Hajdúság hagyományainak, gasztronómiájának megismertetése alapvető célkitűzésként fogalmazódott meg Hajdúnánás részéről.

A nagyszabású program ünnepélyes tűzgyújtással és pásztorételek főzőversenyével vette kezdetét a Hajdúnánási Gyógyfürdő előtti területen 2013. július 20-án.  A húsos és húsnélküli egytálételek kategóriában közel 50 nevező mérhette össze főzőtudományát. A pásztorételek mellett Hajdúnánás legfinomabb süteményét és házi pálinkáját is zsűri értékelte.  A zsűritagok között üdvözölhettük Szamosi Ferenc Venesz díjas mesterszakácsot és a Hortobágy Örökös pásztorainak négy tagját, így Kordás János csikóst, Németi János juhászt, Molnár Imre gulyást és a nagyhírű hajdúnánási gulyás dinasztia képviselőjét, Máró Gábort.  A terület szélén felállított jurta oldalán a pásztoréletet bemutató fotókiállítást tekinthették meg az érdeklődők, mely hűen tükrözte a pásztorok szokásait, mindennapjait.

Ezt követően ünnepélyes pillanatoknak lehettek tanúi azok, akik ellátogattak a rendezvényre, hiszen ezen a napon ünnepelte városunk a Bocskai Korona forgalomba hozatalának egyéves évfordulóját.

Ebből az alkalomból a Bocskai Korona programigazgatója, dr. Horváth Tibor értékelte az elmúlt időszakot, hiszen napra pontosan egy éve, a pásztorételek főzőversenyén került bevezetésre a helyi fizetőeszköz. Kezdetben 30 ezer Bocskai Korona került forgalomba, napjainkra a lakosság és a helyi vállalkozások összefogásának köszönhetően ez az összeg megtöbbszöröződött, immár 30 millió Bocskai Korona van forgalomban, s közel 70 elfogadóhelyen lehet helyi pénzzel fizetni.

A köszöntőt követően Leitold László a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatója a Balaton északi partján több települést összefogó Balatoni Korona működéséről beszélt és kiemelte azt, hogy „a helyi pénzek erőssége abban rejlik, hogy folyamatosan erősítik egymást”. Perkovátz Tamás, a Ha Mi Összefogunk Európai Szövetkezet igazgatótanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a gazdasági problémák orvosolhatók, ha van közösségi erőnk, ennek az eredménye a Bocskai Korona. Dr. Varga István közgazdász arról beszélt, hogy a nánásiak egyfajta csoda birtokosává váltak, hiszen a helyi pénz erkölcsi értelemben is értékkel bír, az összefogást szimbolizálja. 

Szólláth Tibor polgármester elmondta, hogy a helyi fizetőeszköz a város sikere, közös siker, s életünk természetes részét képezi. Az elmúlt egy évben több település is érdeklődve fordult a Bocskai Korona irányába. Ezen települések vezetői szándéknyilatkozat aláírásával nyilvánították ki azt, hogy a Bocskai Korona szellemiségét maguknak ismerik el. Baja város képviseletében Dr. Vácity József Baja Város Képviselő-testülete Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnöke, Hajdúhadház képviseletében Csáfordi Dénes polgármester úr, Derecske képviseletében Bakó István polgármester úr, Mikepércs képviseletében Rácz Gabriella alpolgármester asszony írta alá a szándéknyilatkozatokat.

A megjelent településeken kívül további négy város - Balmazújváros, Hajdúböszörmény, Püspökladány és Vámospércs - fejezte ki együttműködési szándékát.

Az eseménysorozat első napján városunk adott otthont a Nána nevű települések XIII. Kárpát-medencei Találkozójának is, így vendégeink között üdvözölhettük Bakonynána, Kisnána, Alsónána, Felsőnána, Tiszanána és Nána települések polgármestereit, képviselőit is. A Nána települések találkozójának megszervezése 2001-ben vetődött fel, amikor Tiszanána község polgármester ura megkereste a Kárpát-medencében lévő összes „Nána” nevű település önkormányzatát és még ez év szeptemberében Tiszanánán megrendezték Az ott jelenlévő városok képviseletében a városvezetők egy okiratot írtak alá, amelyben kifejezték azon szándékukat, hogy hagyományteremtő szándékkal a jövőre nézve minden esztendőben más-más Nána település megismerését tűzik ki célul. Hajdúnánás 2012-ben csatlakozott először a kezdeményezéshez és 2013-ban a vá-rosok képviselőjét házigazdaként Szólláth Tibor polgármester úr köszöntötte.

Ugyancsak városunk polgármestere köszöntötte a délután folyamán városunkba érkezett Nyugdíjas Kórustalálkozó közel 170 résztvevőjét is. A Hajdú-Bihar Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége és a Hajdúnánási Nyugdíjas Klub szervezésében bemutatkoztak a Hajdúnánáson és a környező településeken működő nyugdíjas klubok énekegyüttesei, nótakörei. A bátrabbak eközben az első alkalommal rendezett Hajdú Vir-tus vetélkedőn csergetés, rönkhúzás, rönkdobás pentrencés rúd tartása versenyszámokban mérhették össze erejüket.

A főzőverseny eredményéről késő délután értesülhettek a résztvevők, az első három helyezett pénzjutalomban részesült, a helyezettek rangsora a következőképpen alakult:

Húsos ételek kategóriában:

Boda Miklós Lajos – bakonyi betyárleves
Koncsos Sándor, Kisnána polgármestere – marhalábszár pörkölt sztrapacska körettel
Hódos Antal – juhtúrós kása

Húsnélküli ételek kategóriában:

Hajdúnánási Óvoda – lebbencsleves
Hajdúnánás Városi Önkormányzat – tárkonyos raguleves
Katona Zsolt – slambuc fantázia

A házi sütemény készítés terén hat nevező, a házi pálinka készítésben 14 nevező ételét és italát kóstolhatta meg a zsűri. Hajdúnánás legfinomabb házi süteménye kategóriában első és második helyezést ért el Horváth Miklósné, aki házi ízes leveleket és meggyes fészek süteményeket készített, harmadik lett a Fűz Andrásné, aki cukorbetegek és liszt érzékenyek számára is fogyasztható, gluténmentes Duna-hullámot sütött.

Hajdúnánás legfinomabb házi pálinkája kategóriában első helyezést ért el a Hajdúnánási Ipartestület tagja, Hódos Antal 2011-es évjáratú barack pálinkájával, második lett Gurbán László 2012-es évjáratú szilva pálinkájával, s harmadik helyezést ért el a 2009-es évjáratú gönci barack pálinkával a Lendület Brigád.

A résztvevőknek és a helyezetteknek ezúton is gratulálunk!

Az egész napos programok mellett a kisebbek számára kézműves foglalkozások, arcfestés és játszóház, valamint népi játékok biztosították a kikapcsolódást.

A késő délután kezdődő Kárpát-medencei Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján Hajdúnánásról, a környező településekről és testvérvárosunkból, Érmihályfalváról érkező öt néptáncegyüttes fellépése, ezt követően táncház és a Bocskai Korona egyéves születésnapja alkalmából rendezett strandparti gondoskodott a hajnalig tartó jó hangulatról. 



A pásztorételek főzőversenye a Nánási Vigasságok rendezvény részeként a 76/2011. (VII.29.) VM rendelet alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER programjának támogatásával valósult meg."

Forrás: hajdunanas.hu

 


www.honlapbolt.net
2010